A norvég Protan Részvénytársaság 1939-ben indult hódító útjára, és ma Európa egyik legnagyobb szigetelőanyag-gyártó cége. A mentőmellények gyártásától kezdve a különböző műanyag termékeken keresztül 1972-re eljutottak az első tetőszigetelőlemez kifejlesztéséhez ill. fektetéséhez. Ez a több mint 30 éves hálóerősítéses pvc szigetelőlemez még mindig megfelel a követelményeknek.
A tetőszigetelő lemezek gyártása azóta is folyamatos fejlesztésen megy keresztül.
1972-től 20 éven keresztül Sarnafil licence alapján gyártották a szigetelőlemezt, ők látták el szigetelőanyaggal az egész skandináv piacot, majd miután lejárt a licence szerződés, saját néven kerültek forgalomba a továbbfejlesztett rendszerek. 1992-ben a Protan megkapta az ISO 9001 minőségbiztosítási tanúsítványt, ami nemcsak az anyaggal, de a céggel szemben is szigorú kövelményeket támaszt. Irodát nyitottak Svédországban, Dániában és Angliában, a világ számos országában pedig, ahogy nálunk is, forgalmazói hálózat működik.
Protan szigetelési rendszer jellemzői, felhasználása
A Protan szigetelőlemezek poliészterhálóerősítéses vagy üvegfátyol hordozórétegű műanyagbevonatos lemezek UV-állóak, bármilyen időjárási körülmények között, nagy hidegben és évek múltán is megőrzik rugalmasságukat. Nem érzékenyek az épület mozgásaira, a rendkívül nagy hőingadozásra, hóesésre, vagy szélszívásra. Korhadás-, öregedés,- UV- és időjárásállóságán kívül gyökérállóak, így a zöldtetőknek is ideális szigetelőanyaga. Ezt bizonyítja az FLL szerinti mínőségtanúsítvány is. A szigetelőlemez páraáteresztő, lélegző, így nincs szükség külön páranyomás-elvezetésre és páraszellőzőkre. Hidegen is hajlítható, fagypont alatt (-40 C-on) is bedolgozható.
A Protan szigetelőlemezek alkalmazhatók nedves helyiségekbe, udvarokba, parkolóházak födéméhez, tartályok, gátak, alagutak és hulladéktárolók szigeteléséhez is.
A szigetelőanyag bármilyen szilárd aljzatra, betonra, fára, vagy fémre is fektethető. Könnyen kialakíthatók a sarkok, csőáttörések és falcsatlakozások. A kiegészítő elemek is kaphatók a szigetelőlemezzel megegyező színben, így egységes felület alakítható ki. A vízorr és a homlokzati lezáróelemek készülhetnek fóliabádogból, amihez a szigetelőlemez homogén módon hozzáhegeszthető. A szigetelőlemezek végtelenítése forrólevegős hegesztéssel történik, így a varratok teljesen anyaghomogén kapcsolatot biztosítanak, és semmilyen ragasztó vagy vegyszer nem szükséges a kivitelezés során, amihez különleges időjárási feltételek kellenének.
Magastető
A Protan szigetelőlemezek ugyanúgy alkalmazhatók magastetők szigetelésére is. A gyár többféle építészeti profilt fejlesztett ki a hagyományos korcolt bádogfedés utánzására. A Protan magastetős szigetelési rendszer előnyei a hagyományos fémlemezfedésekkel szemben:
- a beruházás rendkívül hamar megtérül, összehasonlítva az alumínium, réz, ólom, cink és rozsdamentes acél anyagú tetőkkel,
- a szigetelés töléletesen vízzáró, a forrólevegős hegesztés teljesen anyaghomogén kapcsolatot biztosít a lezárásoknál is,
- korlátlan lejtőhosszra alkalmazható dilatáció beépítése nélkül,
- nincs korrózió,
- nincs páralecsapódás, ugyanis a szigetelőlemez átereszti a párát,
- a csúszásmentes felület extra biztonságot ad a kivitelezőnek.
A magastetős profilok két alaptípusa a következő:
- omegaprofil: speciális lágy-pvc profil, rögzítése a Protan szigetelőlemezhez forrólevegős hegesztéssel, egy külön erre a célra kialakított nyomóhengerrel történik.
- háromszög profil: Protan szigetelőlemezzel bevont 0,6 mm vastag horganyzott profil, rögzítése a tetőfelülethez hegesztőzsinórral történik. Ugyanezzel a módszerrel rakható fel a négyszögprofil is.
Mindkét profil betervezhető és kivitelezhető bármilyen elrendezésben. Kaphatók a profilokhoz csatlakozó és lezáró elemek is. Az alapszínek világosszürke, sötétszürke és piros, de rendelhetők egyéb színek is a mennyiség és megvalósíthatóság függvényében.
Terasztető
A Protan gyárt teraszszigetelő-anyagot is. Ez a szigetelőlemez egyben burkolat is, vízzáró, esztétikus, felülete csúszásmentes, és elsősorban kültéri alkalmazásra készült. Rendkívül hosszú életű, UV-álló, még az igen szélsőséges norvég éghajlaton is megállja a helyét. Ugyanúgy tisztítható, mint bármely más padlóburkolat, egyéb karbantartást pedig nem igényel. A szigetelendő felület egyenetlenségei kihatnak a burkolat megjelenésére, így felújítás esetén ajánlatos a kiegyenlítő réteg alkalmazása. A szigetelőlemez végtelenítése hegesztőzsinórral történik.
Poliolefin
A szigetelési rendszerek új generációs terméke a poliolefin alapanyagú Protan FP szigetelőlemez megőrizte a pvc termékek kiváló tulajdonságait, és a több évtizedes folyamatos kutatómunka eredményeként a kor kihívásainak megfelelően újabbakkal gyarapodott. Mechanikai ellenállóképessége lényegesen jobb a pvc lemezekénél, így 1,2 mm-nél vastagabb lemezt nem is gyártanak. A szigetelőlemez összeférhető a bitumennel, és a polisztirol anyagú hőszigetelő rétegektől sem kell elválasztani. Teljes mértékben környezetbarát, semmilyen káros anyagot nem tartalmaz, és 100%-ban újrahasznosítható.
Északi Sarkköri Központ
Alomar Obszervatórium, Andoya
Sykepleierhøgskolen, Gjøvik
Sarkköri Környezetvédelmi Központ, Tromso